Miért van a WISE?

“Ahogy azt L. Ron Hubbard kijelentette: „Az Embert nem az álmai hagyják cserben, hanem az álmok megvalósításához szükséges ismeretek hiánya.”

Statisztikák mutatják, hogy a mai új vállalkozások túlnyomó többsége öt év múlva már nem fog létezni. Legyen az a bután végrehajtott marketing, a gyenge színvonalú tervezés és szervezés vagy a totálisan értelmetlen pénzügyek eredménye, igen sok új cég még működése első évfordulóját sem éri meg.

Ha korunk vállalkozásai és kormányai képesek lennének megtanulni és kompetensen alkalmazni azokat az alapvető szabályokat és természeti törvényeket, amelyek a valódi szervezés és tényleges adminisztráció alapjait képezik, akkor működőképes megoldásokat iktatnának be a jelen gazdasági zűrzavar megoldására.

Ez volt az elgondolás amögött, hogy 1979-ben megalapították a WISE-t azzal a céllal, hogy L. Ron Hubbard Adminisztratív Technológiáját széles körben ismertté tegyék és bevezessék, ezzel kínálva az emberiségnek megoldásokat józan és sikeres csoportok létrehozására.

A Wise a Föld összes földrésze minden sarkán élő vállalkozókból, üzleti vezetőkből és szakemberekből álló tagsági szervezet. A WISE célja az összes olyan személy és szervezet összefogása, amelyek alkalmazzák az üzleti világban a Hubbard Adminisztratív Technológiát. A WISE tagok, akik elkötelezik magukat a termelés és a csere természeti törvényeinek megtanulása és alkalmazása mellett egy jól bevált, megalapozott és szisztematikus megközelítéssel, nem mást, mint a mai üzleti világ infrastruktúráját veszik célba. Az eredmény pedig nagyobb siker és gazdasági stabilitás kisvállalkozások, közösségek, nagyvállalatok és valójában teljes nemzetek számára.

Létezik a szélesebb körű, nemzetközi WISE-tagságon belül a WISE-tagoknak egy különleges kategóriája: a Hubbard Admin Technológia használatára felhatalmazott menedzsment oktatók és konzultánsok. Őket kiképezték arra, hogy kibogozzanak bármilyen csoportot, és kiépítsék azt az adminisztratív infrastruktúrát, ami a megoldásokat, életképességet és növekedést jelenti a túlélni és terjeszkedni kívánó vállalkozások és szervezetek számára.

Végül pedig ott vannak a Hubbard Adminisztrációs Főiskolák (Hubbard College of Administration): főiskolák hálózata, ahol olyan, specialista képzésen keresztülment végzősöket képeznek ki, akik majd elsőosztályú vezetőkké válnak, és képesek ténylegesen irányítani.

A WISE tagsága, képzett menedzsment specialista csapata és a Hubbard Adminisztratív Technológiát alkalmazó és terjesztő Hubbard Főiskola hálózata révén biztosítja annak módját, hogy vállalkozások sikeresek lehessenek, kormányok okosan tudjanak irányítani és az emberek mentesek lehessenek bármiféle gazdasági nyomástól.

Röviden összefoglalva, végre valóra lehet vátalni a meghiúsult álmokat.