L. Ron Hubbardról
L. Ron Hubbard: Egy arckép
L. Ron Hubbard nagy valószínűséggel íróként és a Szcientológia vallás Alapítójaként vált a legközismertebbé. Írásait 52 nyelvre fordították, és többszáz milliónyi példányt nyomtattak belőlük. Ugyanakkor milliók emlékeznek rá, mint arra a nagyszerű emberbarátra, aki az emberiség állsapotának javítására irányuló, több mint félévszázados kutatómunkája eredményeként életeket megszámlálhatatlan módon pozitívan befolyásoló örökséget hagyott maga után. Ez az örökség egy óriási, több tízmilliónyi szóból álló életműben lett megörökítve.
Hubbard úr, aki 1911. március 13-án született az USA Nebraska állama Tilden városában, korai éveit az akkor még mindig határterületnek számító Montana államban töltötte. Nem mindennapi szintű kíváncsisága révén, amely 21 nép és kultúra etnológiai tanulmányozására, valamint még tizenévesként az akkor még messzi területnek számító, és kevés nyugati világban élő ember által valaha is megpillantott Kína beutazására sarkallta, 19 éves korára több mint 400000 kilométert tett meg anélkül, hogy ehhez kereskedelmi légiszállításra támaszkodhatott volna.
Mikor 1930-ban beiratkozott a George Washington Egyetemre, hogy mérnökké váljon, addigra már nyilvánvaló volt, hogy nekikezdett életművének, az embert leginkább foglalkoztató problémák megoldásai kutatásának és az élet minden területe javítását célzó működőképes technológiák megalkotásának.
Bár az ezeken a korai években elért eredményei összessége megtöltene egy teljes könyvet, van ezek közül néhány, amit itt külön is érdemes megemlíteni.
Az oktatásra és a tudás továbbadásával kapcsolatos problémákra irányuló érdeklődése korán kezdődött. 15 évesen Chamorro gyerekeket tanított Guam-ban, az általa kifejlesztett egyedi módszereket alkalmazva, az oktatás és a tanulás területein később elért áttörései előhírnökeként. Majd mialatt a II. világháborúban az USA Haditengerészetében szolgált, Hubbard úr hajók legénységeit képezte ki, és kifejlesztett több, még ma is használatos csata előtti felkészítési módszert, hatásos tanfolyami anyagokká módosítva teljesen felfoghatatlan technikai kézikönyveket tengerészek navigációra való kiképzéséhez.
1950-re már arra mutatott rá, hogy “A ma gyermekei lesznek a holnap civilizációja,” és óvaintett egy olyan társadalommal kapcsolatban, amely a saját oktatási rendszerével pusztítja el önmagát – egy jóslat, amely rémálomba illő módon igazolódik be. Hubbard úr, aki nem „karosszékében kényelmesen hátradőlő” filozófus volt, e problémák megoldásán dolgozott, amint azok az évek során folyamatosan válsághelyzetekké fokozódtak. Elért eredményei közé tartozik az a nagyszabású munkája, amely Tanulási Technológiája néve vált ismertté.i Ennek részei a tanulók tantárgyakkal kapcsolatos megértését meggátoló alapvető tényezőket, valamint az ember által tanult dolgok teljes megérétésének akadályait feltáró felfedezései. Kidolgozott olyan módszereket, amelyek használatával bárki képes javítani a tanulásra és a tanultak alkalmazására való képességét. Ma világszerte iskolákban alkalmazzák Tanulási Technológiáját, és ez a Hubbard Adminisztrációs Főiskola sikerének is egyik fő tényezője, ahol ezt alkalmazzák annak teljességében tanulóik hasznára az összes tanfolyamon.
Ugyancsak 1950-ben, miután Hubbard úr felismerte, hogy amit akkoriban adminisztrációnak tartottak, az következetlen volt és önkényességen alapult, figyelmét erre a területre kezdte irányítani. A témában írt első könyvében, az 1953-ban kiadott „Hogyan éljek ügyvezető létemre?”-ben megmutatta, hogy bármely vezető igazi szerepe akármilyern szervezetben a tervezés és a felügyelet, és részletesen bemutatott egy bármely irodában vagy szervezetben alkalmazható kommunikációs rendszert. Valójában a könyv egy bármely szervezetre alkalmazható kommunikációs kézikönyv volt, függetlenül a szervezet méretétől. Három évvel később, „A munka problémái” című könyvében behatárolta a munka során bárki által megtapasztalható problémákat, legyen az illető munkás vagy vezérigazgató, és olyan módszreket kínált, amit bárki tud használni ahhoz, hogy visszanyerje munkája iránti lelkesültségét.
Hubbard úr 1965-ben, a szervezetek felépítésére és funkcióira irányuló több éves szakadatlan kutatómunkája eredményeként bejelentette a Hétosztályos Szervezési Táblát, egy olyan fő áttörést, amely megadja a létező legműködőképesebb adminisztratív sémát bármely csoport számára, függetlenül annak méretétől. Ez a hét osztály, amit tovább felosztanak alosztályokra, magában foglalja az összes olyan tevékenységet, amit minden szervezetben végeznek, vagy kellene, hogy végezzenek. Valójában ha alkalmazzák ezt a szervezéssel kapcsolatos áttörést, az biztosítja bármilyen szervezet folyamatos sikerét és stabil terjeszkedését.
Életművének az e területre vonatkozó részeit kilenc átfogó terjedelmű, a Szervezeti Ügyvezetői Tanfolyam részét képező, továbbá három Menedzsmentsorozat néven ismert kötet tartalmazza. E tizenkét kötetes könyvsorozat azt a technológiát tartalmazza, amely biztosítja csoportok túlélését és növekedését, legyenek azok kicsik vagy hatalmas méretűek, amint azt az utóbbi évtizedek során a világ minden táján található vállalkozások és csoportok ezreinek példája igazolja.
Munkáját teljesen befejezve L. Ron Hubbard 1986. január 24-én jobblétre szenderült. Sikeresen véghezvitt mindent, amit kitűzött maga elé, és öröksége továbbra is emberek millióinak életére van pozitív hatással. Hubbard úr egyszer így fogalmazott: „Szeretek segíteni másoknak, és életem legnagyobb örömforrásának tekintem, amikor láthatom, amint valaki megszabadítja magát az életét sötétségben tartó árnyaktól.”
Ma milliók használják Hubbard úr alapelveit nagyon sok különféle területen arra, hogy megszabadítsák magukat ezektől az árnyaktól, és ennek eredményeként képesek jobb és eredményesebb életet élni.
„Az Ember boldogsága és a vállalatok és államok hosszú fennmaradása láthatólag a szervezéssel kapcsolatos ismereteken múlik.”
L. Ron Hubbard